2018 október 15. hétfő, Teréz napja van


FŐOLDAL / IT SZÓTÁR / MP3

A Frauenhofer Intézet által kidolgozott, egyben legismertebb és legelterjedtebb digitális zenetömörítési eljárás és fájlformátum. Az MP3 egy veszteséges tömörítésen alapuló, legelterjedtebben zene tárolására használt, fájlformátum; szinte minőségromlás nélkül teszi lehetővé a zenei médiaállományok méretének csökkentését. Az MP3 tömörítési eljárásának alapját szabadalmak védik, és az ilyen formátum előállítására képes programok után alkotóiknak jogdíjat kell fizetniük a Frauenhofer Intézet részére. Valójában két különböző, de nagyon hasonló formátum, az MPEG-1 Audio Layer 3 és az MPEG-2 Audio Layer 3 közös neve; illetve létezik egy nem hivatalos MPEG-2.5 Audio Layer 3 is. A három elsősorban a bitráta és a mintavételezési frekvencia megengedett értékeiben tér el. Az MP3 szabványok nem definiálják a tömörítő algoritmust, csak a kitömörítőt és a fájl formátumát, így az MP3-nak a használt tömörítő (kodek) szerint számos különböző változata lehet.

Az MP3 minősége

Sok hallgató számára a 128 kbps bitsűrűségű tömörítés az elfogadott, mondván elég hűen visszaadja a CD minőségét, ami körülbelül 11:1 tömörítési arányt jelent, habár tesztek mutatják, hogy kis gyakorlással a legtöbb hallgató meg tudja különböztetni az ilyen fájlokat az eredeti CD-ktől. Sok más hallgató számára ez elfogadhatatlanul alacsony minőséget jelent, ami nem túl szerencsés, ha azt nézzük, hogy a legtöbb program ezt a bitsűrűséget kínálja alapbeállításként.
Elterjedt tömörítőprogramok:

  • ISO dist 10 referencia kód: Rossz minőség, rossz MP3 fájlok (minden audioblokk rosszként jelölt)
  • Xing: az előzőn alapul, ahhoz hasonló minőségű
  • Blade: az előzőekkel azonos minőségű
  • FhG: néhányuk jó, mások hibásak
  • ACM Producer Pro: néhány verziójuk bosszantó eredményeket generál
  • Lame
       - r3mix: több mint 2 éve kifutott
       - alt-prest: több beállítást tartalmaz, a közepes bitsűrűségűek jó minőségűek

Az MP3 fájl minősége függ a tömörítő programtól és a kódolandó jel bonyolultságától. A jobb tömörítők elfogadható minőséget nyújtanak már 128-160 kbps-nál, mások 320 kbps-nál sem adnak igazán hű hangzást. Ezért nincs értelme 128-as vagy 192-es minőségről beszélni. Egy fontos tulajdonság, amiről az MP3-nál beszélni kell, hogy veszteséges - információt hagy el, hogy tárhelyet nyerjen. Mint a legtöbb mai veszteséges eljárás, az MP3 algoritmus is keményen dolgozik, hogy biztosan olyan hangokat hagyjon el, amik az emberi hallgatók által nem hallhatók, modellezve az emberi fül karakterisztikáját.
Mindenesetre a tapasztalt hallgatók még így is meg tudnak különböztetni egy 192 kbps-os és egy 256 kbps-os fájlt. Ha valakinek az a célja, hogy minőségveszteség nélkül archiváljon hangfájlokat, inkább az olyan veszteségmentes hangtömörítésben érdekelt, mint a FLAC, SHN vagy a LPAC - ezek 50-75%-ára tudnak tömöríteni egy hangfájlt veszteség nélkül.

Az MP3 tömörítése

Az MPEG-1-es szabvány nem ad pontos meghatározásokat egy MP3 tömörítő számára. Csak az algoritmus és a fájlformátum, mint körvonal adottak. A szabványt implementálóknak maguk kell meghatározni a megfelelő algoritmusokat a hangoknak az eredeti audióból történő elhagyására, amik alapvetően a pszicho-akusztikus kódolással történnek. Ennek eredményeképp igen sokféle tömörítő létezik, mindegyik más-más minőséggel. 2001. szeptember 30-án a legjobbnak tartott tömörítő a LAME volt a magas bitsűrűségű MP3-khoz, míg az alacsony bitsűrűségűekhez a Fraunhofer saját tömörítője.

Bitsűrűség

A bitsűrűség, azaz annak a száma, hogy másodpercenként hány bináris számjegy tárolódik a hangból, változó az MP3 fájlok esetében. Alapvető szabály, hogy minél magasabb ez az érték, annál több információ áll rendelkezésre, s így jobb a minősége a visszajátszott fájlnak. Eleinte az egész fájlra egy fix érték volt jellemző, manapság elterjedt a dinamikusan változó bitsűrűség használata is. Az MPEG-1 által használt értékek: 32, 40, 48, 56, 64, 80, 96, 112, 128, 160, 192, 224, 256 és 320 kbit /s, valamint mintavételezési frekvenciára: 32, 44,1 és 48 kHz, újabban pedig a 96 kHz is a DVD audiók számára. A leggyakrabban alkalmazott érték a 128 kbit /s és a 44,1 kHz. Az újabb MPEG-2 és MPEG-2.5 ennél több értéket is kínál. Amikor digitálisan tárolnak hangot, az eredeti jelet pásztázzák és abból időről időre mintát vesznek. A mintavételezés sűrűségét adja meg a mintavételezési frekvencia értéke, és értelemszerűen minél magasabb, annál jobb a minőség, hisz annál folyamatosabb a digitális jel. A másik érték a bitsűrűség, ez adja meg azt, hogy a vett minták hányféle értéket (amplitúdó) vehetnek fel, és itt is a magasabb érték a jobb, hasonló okokból. Hogy érthetőbb legyen, gondoljuk el, hogy mindkét értéket 2-re választjuk meg. Azaz másodpercenként 2-szer veszünk mintát, aminek értéke csak 2 féle lehet. Bármilyen zenét digitalizálva így, ehhez hasonló jelformát kapnánk: --- - - - -- - - -- --- - - Ezt a jelet hallgatva leginkább csak kattogást hallanánk. Ám növelve a bitsűrűséget és a frekvenciát, lassan reprezentálódna az eredeti felvétel. Azonban nem minden felvétel egyforma, így megeshet, hogy egyes felvételek kevésbé dinamikusak, és itt az alacsony értékekkel is visszaadható lehet a hangzás, míg más, dinamikusabb részeknél nagyobb bitsűrűség szükséges ehhez. Ezért tovább növelhető a tömörítési arány, ha ezek függvényében a bitsűrűség nem konstans, hanem változik, és csak ott magas, ahol ez szükséges.

Az MP3 alternatívái

Sok veszteséges audiotömörítő létezik, úgymint:

  • az Ogg Vorbis a Xiph.org Alapítványtól, amely egy szabad szoftveres kodek;
  • az MPEG-1/2 Audio Layer 2 (MP2), az MP3 elődje;
  • az MP+, az MP2 egy változata;
  • az MPEG-4 AAC, amit a LiquidAudio és az Apple használ;
  • az ATRAC, mely a Sony Minidisc-jében alkalmazott;
  • az AC-3, a Dolby Digital és DVD rendszerekben;
  • a QDesign, a QuickTime nagy bitsűrűségű fájljaihoz;
  • a Windows Media Audio (WMA), a Microsofttól
  • a RealAudio, a RealNetworkstől;
  • az mp3PRO, a Thomson Multimediától;

Az MP2, MP3, AAC, és mp3PRO ugyanabba a családba tartoznak és hasonló pszicho-akusztikai modellen alapulnak.
Ezek mellett számos veszteségmentes tömörítő is ismert. Bár ezek nem hasonlóak az MP3-hoz, jó példaként szolgálnak más tömörítési lehetőségek terén. Ezek:

Az MP3, amely arra készült, hogy az MPEG-1/2-es videókkal együtt használják gyakorlatilag használhatatlan 48 kbps vagy sztereóban 80 kbps alatt.
Habár az olyan tömörítők, mint a WMA vagy a RealAudio azt állították, hogy már 64 kbps-on képesek visszaadni a CD hangzást, a hallgatási tesztek mást bizonyítottak, bár azok minősége jobb, mint az MP3-é hasonló bitsűrűséggel.
A Thomson hasonlókat állított az mp3PRO tömörítőjükről, de az szintén nem bizonyult megalapozottnak. Azonban ez a tömörítő 64 kbps-on eléri azt a minőséget, amit az MP3 112 kbps-on.
A Xiph.org Alapítvány a Vorbisszal egyesek szerint ugyanazt nyújtja, mint az MP3 és a WMA, de anélkül, hogy annak használata után jogdíjat kellene fizetni; mások - és a legtöbb gyakorlati teszt - szerint a Vorbis alacsony bitsűrűségen jelentősen jobb minőségű, és magasabb bitsűrűségen is jobb dinamikával és nagyobb tömörítéssel rendelkezik az előbbieknél.

Történeti áttekintés

Az MPEG-1/2 Layer 2-es kódolás fejlesztése a Fraunhofer Intézet Digitális hangátviteli projektjének (DAB) keretében indult. Ezt a projektet az EU finanszírozta az EUREKA kutatási program keretében, mely leginkább EU-147 néven ismert.
Az EU-147 1987-től 1994-ig tartott. 1991-ben két javaslat került ki: Musicam (azaz a Layer II) illetve az ASPEC (amely az MP3-hoz hasonló). Ezek közül a Musicamet vitték tovább az egyszerűsége és hibarezisztenciájának köszönhetően.
Karlheinz Brandenburg, Jürgen Herre valamint munkacsoportjuk a Musicamből és az ASPEC-ből valamint saját ötleteiből alkotta meg az MP3-at azzal a céllal, hogy elérjék azt a minőséget 128 kbps-on, amit az MP2 tudott 192 kbps-on.
Mindkét algoritmust 1992-ben fejezték be az MPEG-1 részeként, az MPEG első munkafázisában, amelyik a ISO/IEC 11172-3-as szabványt eredményezte, melyet 1993-ban publikáltak. Az MPEG-2 munkálatai 1994-ben fejeződtek be és az ISO/IEC 13818-3-as szabványt eredményezték, mely 1995-ben jelent meg.
A veszteséges tömörítés hatékonysága alapvetően a bitsűrűségtől függ, azaz a bit mélységtől és a mintavételezési sűrűségtől. Gyakran használják a CD-k paramétereinek megfelelő bitsűrűséget (44,1 kHz és 2×16 bit ), máskor a DAT paramétereit (48 kHz, 2×16 bit ).
Karlheinz Brandenburg a Suzanne Vega által szerzett Tom's Diner című CD-t használta az MP3-as tömörítési algoritmus modellezésekor. A választás oka az album tisztasága és egyszerűsége volt, ami könnyen hallhatóvá tette a tömörítés által okozott változásokat a visszajátszások során.
A Fraunhofer Intézet hivatalos honlapja által közzétett tömörítési arányok és adatsűrűségek az MPEG-1 Layer 1, 2 és 3-hoz:

  • Layer 1: 384 kbps, 4:1 arány,
  • Layer 2: 192-256 kbps, 6:1-8:1 arány,
  • Layer 3: 112-128 kbps, 10:1-12:1 arány.

Ezek az adatok nem igazán alkalmazhatóak, mivelhogy:

  • a minőség nem csak a formátumtól, de a tömörítő által használt pszichoakusztikai modelltől is függ. A Layer 1-es tömörítők egy nagyon egyszerű modellt használnak, ezért a hű hangzás visszaadásához nagyobb bitsűrűség szükséges;
  • a Layer 1 384 kbps-on jobb, mint a Layer 2 192-256 kbps-on;
  • a Layer 3 112-128 kbps-on rosszabb, mint a Layer 2 192-256 kbps-on.

Reálisabb arányok:

  • Layer 1: 384 kbps - kitűnő,
  • Layer 2: 256-320 kbps - kitűnő; 224-256 kbps - igen jó; 192-224 kbps - jó; nem ajánlott 160 kbps alatt használni,
  • Layer 3: 224-256 kbps - kitűnő; 192-224 kbps - igen jó; 160-192 - jó; nem ajánlott 128 kbps alatt használni.

Az MP3 formátum algoritmusa hibrid-transzformációt alkalmaz, hogy az idő-beosztásos jelet frekvencia-beosztásos jellé alakítsa:

  • 32 sávos többfázisú szűrő;
  • 36 vagy 12 beosztású MDCT, méretének megválasztása független az alsávtól; és
  • redukciós végfeldolgozás
    használatával.

Hibák az MP3-ban

Az algoritmus írásakor néhány hiba csúszott a tervezésbe, de ezek egy jó tömörítővel kiküszöbölhetőek.

  • Nem lehet tömöríteni a pontos lejátszási idejét a zenének
  • Az időbeni felbontás túl alacsony az igen változékony jelekhez
  • A bitsűrűség behatárolt 320 kbps-ig.

Lejátszó szoftverek

  • AIMP
  • RealPlayer
  • VLC media player
  • Winamp
  • Windows Media Player

Jogi helyzet

Az MP3 eljárás szabadalmi oltalom valamint licenc alá esik, melynek tulajdonosa a Thomson Consumer Electronics. A licencelési forma az, hogy mindenki, aki MP3 fájlokat kezelő programot, hardvert, eljárást készít, vagy MP3 kódolású fájlokat terjeszt (azokból bármilyen formájú bevételt szerezve), azután jogdíjat köteles fizetni. Ez programonként 1-5 USD, de évente minimum körülbelül 15 000 USD. 2002-ben a licencfeltételekből kikerült az a kitétel, hogy az ingyenesen terjesztett programok után nem kell jogdíjat fizetni. Ezen változtatás is elősegítette az Ogg Vorbis szabadon és ingyenesen elérhető szabványának elterjedését, mely kiváló minőségű alternatívája a jogdíjas MP3 eljárásnak.

Az MP2 és MP3 terjedése az interneten

1993 októberében MP2 fájlok jelentek meg az interneten, legtöbbször a Xing MPEG Audio Playerrel és egy későbbi UNIX-os programmal, melyet MAPlay-nek neveztek. Kezdetben a Xing Encoder volt az egyetlen program az MP2 fájlok készítésére melyet a CDDA2WAV nevű CD ripper (hang CD-k számítógépre való másolásához) programmal használtak.
1995 első felében MP3 fájlok kezdték elárasztani a hálót olyan programoknak köszönhetően, mint a Winamp és a Napster.

Mp3-ak otthonról és az internetről

Blasius Info - IT Szótár/MP3/MP3 hallgatása. - oldalak - készítés - weboldal - banner - Wifi - html - honlap - weblap - szerkesztés - pendrive Van már mp3 lejátszó, van számítógép, de hogy is lehet zenékhez jutni? Gyakori kérdés kezdő internetezőknél. Alábbi összeállításunkban a jogtiszta lehetőségeket tekintjük át.
Van otthon számítógép, van lejátszó, de egyáltalán mi az az mp3, és hogy jutok hozzá...? Klasszikus kérdés a kezdő internetezőknél. Számos lehetőség - talán túl sok is - áll rendelkezésre ahhoz, hogy jogtiszta zenékhez jusson az érdeklődő. Akár az internetről, akár saját lakásából is szervírozhat valaki magának mp3-as formátumú zenéket. Érdemes először otthon körbenézni: milyen zenei CD-k gyűltek össze az évek alatt? Ezeket ugyanis át lehet írni a számítógépre - vagy ahogy a guruk mondják: begrabbelni.

Grabbelni kell...

Ha egy zenei CD-t beteszünk a számítógép lemezmeghajtójába, egy csomó 1 kilobájtos, track nevű, cda formátumú fájlt látunk. Ezekkel nincs mit tenni, nem lehet őket áthúzkodni a számítógépre, mivel csak a zenei lemez tartalmának adatai vannak bennük - maga a hang nincs. Úgynevezett grabbelőprogramra van szükség ahhoz, hogy zenei albumot hallgatható, hordozható mp3 számokká alakítsunk. Az [origo] Szoftverbázisában több ingyenes grabbelőprogram is található, érdemes ezek közül kipróbálni valamelyiket.
Jó tudni, hogy az mp3 egy tömörített változata a gyári CD-n tárolt zeneszámoknak, ami - a tömörítés miatt - némi minőségromlást is jelent. A különbséget azonban csak az igen érzékeny fülűek érzékelhetik, a legtöbb zenebarát számára teljesen megfelelő az mp3-ak hangzása. Az mp3-ak begrabbeléséhez tárhelyre is szükség van: a számítógép merevlemezén egy-egy átlagos hosszúságú zeneszám mp3 formátumban 3-4 megabájtot foglal el, egy egész album tehát 30-50 megányi helyet igényel.
Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy az eredeti (tehát boltban vásárolt) CD-kről magáncélú másolat jogszerűen készíthető, s feltételezve, hogy e dalokat nem osztjuk meg idegenekkel (nem tesszük elérhetővé az interneten), akár az egész otthoni zenetár átalakítható mp3-akká, amiket aztán lejátszóra másolva akár magával is vihet a polgár. A magnókazetták, illetve bakelitlemezek digitalizálásához már komolyabb felszerelés kell (például erősítő), ezért ezt most nem részletezzük.

Szórványban az interneten

Zeneszámok találhatók az interneten is, itt azonban már érdemes kicsit óvatosabbnak lenni. A törvény nem bünteti a jóhiszemű letöltéseket, de ha nyilvánvaló, hogy nem legális helyről származnak a dalok, már jóhiszeműségről nemigen lehet beszélni (a jóhiszeműséget pedig nem lehet naivitással álcázni). Azonban az interneten nincs olyan hely, ahol össze lennének gyűjtve a világhálón elhelyezett, jogszerűen terjesztett mp3-ak elérhetőségei, így ki-ki a maga ügyességére, találékonyságára van utalva, amikor nekilát megkeresni egy számot vagy albumot. Vannak együttesek, amelyek hisznek abban, hogy egy album internetes közzététele jó hírverés a vásárláshoz. Ezek a zenekarok zömmel a maguk hivatalos honlapján teszik elérhetővé számaikat, ezért érdemes mindig felkeresni a kedvenc együttesek szájtját. Sok helyen letölteni nem, csak meghallgatni lehet a számokat: ezek a bemutatóként elhelyezett anyagok azonban nem mp3 formátumú dalok, és - mivel letölteni sem lehet -, hordozható lejátszóra sem másolhatók. Szintén érdemes körülnézni a zenekiadók weboldalán: itt is elérhető néha egy-egy mp3-as szám. Nagy segítséget jelent a jogtiszta zeneletöltéshez a Creative Commons (CC) licenc. Ez megengedőbb felhasználási feltételt jelent a copyrightnál, az így közzétett dalok például letölthetők grátisz, de nem adhatók el. Ritka, de ilyenre is találni példát: van kiadó, amelyik CC alatt közzéteszi a dalokat. Sőt, van olyan kereső, amelyik kifejezetten a CC-s licenc alatt közzétett tartalmak - így az mp3-ak közt is - keres.

Vásárolni is lehet

Blasius Info - IT Szótár/MP3/MP3 CD-n és DVD-n. - készítés - weblap - Wifi - weboldal - honlap - oldalak - banner - pendrive - szerkesztés - html De mi van, ha a fentieket már végignéztük, és még mindig nincs meg a hőn áhított dal? Marad a vásárlás. Magyarországon jelenleg két internetes zenebolt működik: a dalok.hu, amit a zenészek szakszervezete üzemeltet és a a T- Online által fenntartott Zeneáruház. A dalok.hu-n a magyar zenei élet képviselőinek számaiból lehet válogatni, a Zeneáruházban nemzetközi a választék. Egy-egy dal ára általában 110 és 350 forint között van. Ezek a dalok sem mp3 formátumúak - a digitális szerzői jogvédelmi rendszer miatt wma kiterjesztésű fájlokat lehet letölteni, ám ezeket ugyanúgy használhatjuk mint az mp3-akat, leszámítva, hogy míg az mp3 egy rendszerfüggetlen formátum, a wma-t csak windowsos környezetben lehet lejátszani.
Érdemes visszatérni kicsit a jogtisztaság kérdésére. Az alapelv az, hogy amikor valaki vásárol egy dalt, vagy albumot, akkor azzal annak a zenének a felhasználási jogát veszi meg. Ebbe belefér a korlátlan meghallgatás, és a másolás joga is, de a terjesztésé már nem. A fájlcserélő hálózatokon való zenekeresgélés önmagában nem jogsértő, mint ahogy a letöltés sem az, azonban ezek a hálózatok úgy működnek, hogy a letöltésért cserébe a csatlakozóknak a saját merevlemezükön összegyűjtött dalokat kell elérhetővé tenniük mások számára. Ez viszont már jogsértő.
Hazánkban még nem jellemző, hogy dalok terjesztéséért valakit felelősségre vonjanak, de amerikai zeneműkiadók már indítottak próbapereket felhasználók ellen, melyek során komoly kértérítést hajtottak be a fájlcserélőkön keresztül letöltött számok után (néhány esetben azonban bebizonyosodott, hogy a jogvédők pontatlan adatok alapján hurcoltak meg felhasználókat).
Idehaza sem maradt mindig megtorlatlanul az illegális letöltögetés: a külföldi kiadók megkeresik a hazai internetszolgáltatókat, melyek eltérően reagálnak: van, amelyik figyelmezteti felhasználóját, van azonban, amelyik felfüggesztette előfizetője hozzáférését. Azt tudni kell persze, hogy milyen jogai vannak a számítógéphasználóknak a digitális formátumú zenék felhasználása kapcsán - de azt sem érdemes elfelejteni, hogy milyen kötelezettségek járnak ezzel.

Tizenöt éves az MP3

Pontosan 15 évvel ezelőtt, 1995. július 15-én keresztelte el zenei formátumát a Fraunhofer Társaság MP3-ra, s dobta a közönség elé az azóta is legsikeresebb audioformátumot. A Fraunhofer éveken át dolgozott az MPEG audioszabványon belüli jól működő, valós időben dekódolható, viszonylag jó minőséggel kecsegtető, de kis bitrátájú audioformátumon. Az első enkóder, az azóta is előszeretettel használt "l3enc", azaz Layer 3 Encoder 1994. július 7-én jelent meg, miután az ISO MPEG Audio tanács által kifejlesztett, C nyelven írt referenciaimplementáció megjelent az MPEG audioszabványra.

Szomjazott a számítógépes világ egy jó zeneformátumra

Akkoriban elsősorban digitális jeltovábbításra használták, televíziós és rádiós berkekben, a felhasználóként ekkor még nem is feltétlenül tudtunk az MP3 létezéséről. A névadás után, szeptember 9-én jelent meg az első MP3-lejátszó, a Winplay3, amit akkoriban a legtöbben még nem letöltöttünk, hanem floppy lemezeken terjedt. A számítógépes zene akkoriban többnyire kimerült a MIDI (digitális kotta + az azt megszólaltató hanggenerátor) és a tracker (apró hangminták modulálásával és szekvenciákba rendezésével létrehozott zene) formátumokban. A legtöbb PC-ben lévő átlagos hangkártya nagyon otrombán játszotta le a MIDI zenéket, igaz a tracker (s3m, xm, mod formátumok) muzsikák közül nagyon sok igényes darab is kikerült, s sokan próbálgatták akkor szárnyaikat az elektronikus zenekészítés területén. Az MP3 ekkor robbant be a köztudatba, s hirtelen sikere annak köszönhető, hogy azokban az időkben egy átlagos számítógép merevlemeze legfeljebb 1-2 gigabájtos volt. A 90-es években az MP3 elsősorban nem a minősége miatt vált elterjedtté, hanem az általa elérhető kis méret miatt. Akkoriban a zenék 128 kbit /s bitrátával voltak fellelhetőek, ami manapság egy online zenei szolgáltatás streamjéhez képest is kevés. A jobb minőségre való törekvés csak a 2000-es évek után vált jellemzővé, de ekkor már a háttértárak mérete is jelentősen nőtt, illetve az internet terjedésével, a szélessáv megjelenésével lehetővé vált jóval nagyobb adatmennyiség mozgatása és tárolása.

A Winamp, mindenki kedvence

Blasius Info - IT Szótár/MP3/A Winamp klasszikus és modern skinjei. - weboldal - honlap - pendrive - Wifi - banner - oldalak - szerkesztés - html - weblap - készítés Minden idők legnépszerűbb MP3-lejátszó programja, a Winamp 1997-ben jelent meg. Eleinte csak egy kezdetleges lejátszó volt, de sokaknak tetszett az extra vizualizáció (spectrum analyser), a lejátszási listák kezelése, a konfigurálhatóság és persze az MP3 lejátszás képessége. A Winampnak köszönhető az ID3 címkézés elterjedése és általános használata is, hiszen ezek kitöltésére, megjelenítésére is itt láttunk először jó példát. Később a Winamp 2 és a Winamp 3 egyre komplexebbé vált, videolejátszás, ezernyi kiegészítő, testre szabhatóság, skinezhetőség, online rádiógyűjtemény és egyéb extrák színesítették a Winamp repertoárját. 1998-tól legalább 2005-ig szinte elképzelhetetlen volt egy otthoni számítógép nélküle. Ma persze már minden számítógép, mobil eszköz, autós rádió vagy bármilyen kütyü képes MP3-mat lejátszani, teljesen alapvető lett, pontosan ugyanannyira, mint a képformátumok között a JPG. Manapság viszont ahogy a Winampnak, úgy az MP3-nak is visszaszorul a jelentősége. Egyre színesebb a formátumkínálat, minden nagyobb cég saját formátumokat preferál. Az Apple az AAC-re, a Microsoft pedig a saját Windows Media Audio (wma) formátumra esküdött fel, bár tény, hogy MP3-támogatás nélkül semmilyen szoftver vagy készülék nem él meg.. Az MP3 legnagyobb ellenzője természetesen a zeneipar, ahol sokan az iparág gyilkosát, a CD-piac antikrisztusát látták benne. A kényelmes, könnyen kezelhető formátum valóban elolvasztotta a műanyag korongok és mágnesszalagok piacát, de ebben jelentős szerepe volt a hordozható MP3-lejátszók és az online szolgáltatások terjedésének, illetve a CD-n vásárolt zene magas árának is. Az MP3 boszorkányüldözése azért vált ilyen kritikus kérdéssé, mert a zeneipar nem volt felkészülve ennek a formátumnak a megérkezésére és a hirtelen elterjedésére. Mivel a dekódolás mellett az tömörítő szoftverek is bárki számára hozzáférhetők, ezért MP3 segítségével minden eddiginél könnyebben lehetett CD-t másolni, tömöríteni, s terjeszteni eleinte offline, majd online. A kiadók felkészületlensége, s a CD mindenképp életben tartása miatt az elmúlt évtizedben felnőtt generáció nagyrészt már úgy szocializálódott, hogy a zenéért nem akar fizetni minden egyes album vagy szám esetén.

Ma már a minőség és a kényelem számít

Az elmúlt 5-6 évben, a PC-kben elérhető tárterület és sávszélesség növekedésével párhuzamosan a zenehallgatók a veszteségmentes tömörítés felé mozogtak. Az MP3 a zenéből elveszi az emberi fül által nem hallgató tartományokat, kevésbé dinamikus, laposabb jelet tárol el, ezzel csökkentve akár tizedére is a CD-n használt formátum méretét. A veszteségmentes tömörítést viszont a kiadók nem támogatták kellőképp, leginkább illegális forrásokból szerezhetők be ilyen hangfájlok. A kiadók és a szerzői jogvédők természetesen tűzzel-vassal irtják a zenei torrent oldalakat, és egyéb forrásokat.
Igaz az Apple által mutatott üzleti modell működik, a cégnek sikerült rávennie az iPod-felhasználókat, hogy a széles kínálatból válogatva fizessenek a letöltött zenékért. A jövő, illetve egyes helyeken a jelen viszont az átalánydíjas konstrukciókról szól, ahol a felhasználók bármit hallgathatnak, és annyiszor, azon az eszközön, ahol szeretnék, amennyiben a szolgáltatás havidíját kifizették. Ez az evolúció rég kezdődött és még ma is tart, de a folyamat alapjait kétségtelenül a 15 évvel ezelőtt felbukkant MP3-nak köszönhetjük. Akkor is, ha a formátum ma már csak egy a sok közül, s akkor is, ha a legtöbb felhasználó valójában ma már nem is tudja, hogy milyen formátumú zenét hallgat, vagy, hogy pontosan mit is jelent a bűvös MP3 kifejezés.

Megadóztatná az mp3-lejátszókat a Nickelback

Komolyan mondjuk, nem tudjuk mivel vághatná még jobban maga alatt a fát az egyre inkább közutálatnak örvendő Nickelback és nyomorult énekese, Chad Kroeger, akiket pár éve szó szerint ledobáltak egy portugál fesztivál színpadáról. A nyálas slágerzenét álkemény gesztusokkal eladó zenekar énekese nemigen olvas újságot, esetleg barlangban töltötte az elmúlt pár évet, hiszen tudhatná: annak nem lesz túl jó vége, ha egy egyébként milliomos zenész sír a jogdíjak miatt (lásd a kasszikus Lars Ulrich vs. Napster ügyet). Kroeger most éppen azt bírta mondani, hogy ideje lenne valamiféle különadót kivetni az mp3-lejátszókra Kanadában, hogy az ebből befolyt összeget majd szétoszthassák a zenészek között. Az indoklás kísértetiesen ismerős a hazai matricázás bevezetése idején hallott mantrákból: aki ilyen készüléket vesz, azért veszi, hogy arra másoljon zenét, az meg illegális, ugyebár. A probléma az, hogy a Kanadában hatályos törvények értelmében mindenki készíthet magának másolatot a legálisan megvásárolt hanghordozókról, így a javaslat nemigen megy át majd a törvényhozáson, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a fejlettebb országokban a jónép már főleg letölt, az iTunes-ról és társairól, legálisan ráadásul, így ez egy büntetővám lenne el nem követett vagy feltételezett bűncselekményekért.





Sitemap | Weboldal Ajánlása | Microsoft (MS) | WiFi | Office | Online | XP | Főoldal | Webáruház | IT | Magunkról | Pendrive | Gyakori Kérdések | Windows | Router